Mézengúzméz
 

MENÜ

Közismert, hogy a virágméz a növények nektárjából a méhek gyűjtő, átalakító és sűrítő tevékenysége révén alakul ki. A méz tulajdonságait alapvetően az a növény határozza meg, amelyik a nektárt termelte. A mézet is ez alapján nevezik el, így megkülönböztetünk többek között akác-, hárs-, repce-, napraforgó- és vegyes virágmézet. A méz tulajdonképpen egy módosított nektár, amelyben az összetett cukormolekulák enzimek hatására egyszerű cukrokká hasadtak, kevesebb vegetációs víz maradt benne és csökkent a mérgező nehézfémek mennyisége, ami az átalakítást végző méhek testébe került át.

A méz fizikai és kémiai tulajdonságain alapul egészségvédő és -megőrző hatása. Cukrai egyszerűen, könnyen felszívódnak, nem csak édes, hanem szerves savakat is tartalmaz, amelyek javítják az étvágyat, elősegítik az emésztést. Változatos ásványianyag-tartalma által hozzájárul szervezetünkben ezek kívánatos egyensúlyának eléréséhez. A szárazanyag-tartalmának kb. 90 százalékát kitevő cukrok többsége gyümölcs- és szőlőcukor. Ezen­kívül 8-10 féle egyéb szénhidrát található benne, ennek ellenére, a napi szénhidrátmennyiségbe történő beszámítással, cukorbetegek is fogyaszthatják.

Vannak, akik óvnak a méz fogyasztásától, mondván, hogy hizlal. Való­já­ban a méz gyümölcscukra a májban elraktározódik, és nem lesz belőle zsír. A méz szőlőcukra sem tud zsírrá alakulni, mert gyorsan elég az izmokban. A méz tejcukrát felhasználják a bélben lévő mikroorganizmusok. Sőt: egyes mézek (pl. káposztaméz, mentaméz) vízhajtó hatásúak, ami súlycsökkenést idéz elő. A méz a fogakat sem károsítja, mert a ben­ne lévő fertőtlenítő anyagok gátolják a fogszuvasodást.

A mézet természetesen lehet kanállal, önmagában fogyasztani, de langyos teánkat is ízesíthetjük vele. Fontos, hogy egyszerre ne együnk túl sok mézet, pozitív hatásai inkább a rendszeres fogyasztás következtében érvényesülnek, elég belőle napi 2-3 kávéskanálnyi.

A méz elősegíti a zöldségekben lévő ásványi anyagok felszívódását – nagyon finom a mézes sárgarépa-krémleves vagy a tejes sárgarépalé mézzel. Készíthetjük mézzel az alma-, eper- és narancssalátát, valamint a zöld­saláták öntetét is. Fo­gyaszthatunk mézes limonádét, mézbort, mézes pálinkát vagy likőröket.

 

Asztali nézet